3. fejezet: He looks at you

Sziasztok!

Először is szeretnék bocsánatot kérni a késői fejezetért, de elkapott az olimpiai és még sok más láz is :S De itt van a rész, és próbálom a következőt hamarabb hozni :)

A címről csak annyit, hogy ezt nem a lány gondolja. Aki olvasta a dalszövegét az I Wish-nek - amit ugyebár olvashattok a blogomon is -, az tudhatja, hogy egy harmadik személy gondolatában van a cím.

A következő fejezetről annyit szeretnék említeni, hogy az első próba fejezete lesz :)

Köszönöm a körülbelül 900 megtekintést, mert az majdnem duplája a múltkori fejezet óra :) Remélem a rubrikára is kattintatok, vagy kommenteltek nekem!

Mindenesetre jó olvasást!

MissMe

Mindegyik srác abszurdnak tartotta a táncos ötletemet, így valószínűleg ennek az elképzelésemnek már sírt is áshatok. A fiúk végig arról beszéltek, hogy milyen lenne, ha táncolnának. Kiparodizálták, egymást, és saját magukat – ha bevallanám, megmosolyogtatott néhány gondolat. El kell fogadnom a véleményüket, mert igenis van beleszólásuk. Az ő klipjük lesz, én „csak” a rendező leszek.

- És a táncon belül mire gondoltál? - kérdezi meg Louis, mire mindenki abbahagyta a táncolásról eszébe jutó dolgokat, és – gondolom – válaszomra vártak. Egy pillanatra Niall-re néztem, akinek az arcán még mindig ugyanaz a mosoly virított, miközben beszéltek. Aztán kinézek az ablakon és egy igazi londoni látvány fogad. Sosem jártam itt, így csak képekből, vagy éppen a képernyőn láttam a világszerte ismert várost. Halványan elmosolyodok, mert megpillantok nem messze tőlünk piros telefonfülkét – ami szintén London látványossága. Tekintetem visszatéved a fiúkra, és válaszolok:

- Hát... lassúzásra, elvégre is az van a szövegben – szólalok meg, mire van aki igazat adva bólogat – És mivel kész története van a dalnak, így azt is bevihetnénk – folytatom, de egyben be is fejezem.

Már egészen bent voltunk Londonban, és a piros buszok is egyre gyakoribbak lettek, mikor leálltunk lehúzódva az autóútról. Senki se száll ki, kivéve a göndör fürtös srác.

Értetlenkedő tekintetem Niall-re téved, mire ő rögtön válaszol is:

- Harry belátogat az anyjához – felel arra a kérdésemre a szőke srác, melyet nem is igazán tettem fel. Tudom most már az előbb kiszállt tagnak a nevét is, így már ki van pipálva mindegyikük. Nem könnyű megjegyezni egyszerre ennyi nevet, ennyi újdonságot. A One Direction rajongók biztos lenéznének, amiért eddig nem tudtam a nevüket. Én mivel koreográfus vagyok, nem a tagokra keresek utána, hanem a zenét hallgatom meg többször. Niall folytatja – most egy hétig itt van, úgyhogy szeretne vele többet lenni – nem tudom, hogy náluk milyen gyakori szokás a találkozás, de én már félek, hogy ne fogom kibírni a távollétet Amerikától, az otthonomtól, a családomtól.

A házra nézek, hogy elterelhessem a gondolataimat - mely igencsak beférkőzött az agyamba. Egy emeletes ház volt az, amire ki volt írva nagy betűkkel, hogy szálló. Nem egy luxus, de lorobbantnak se nevezném.

- Azok ott paparazzók? - kérdezi meg Zayn, mire mint a srác is, én is hirtelen hátranézek. Egy fekete nagy autó áll mögöttünk, és – feltehetőleg – a paparazzó a lehúzott ablak helyén ülve fotóz a mi irányunkba.

- Igazán kieshetne az autóból – mondja Louis hátranézve, és halványan elmosolyodom kijelentésén.

- Szólnunk kell Harry-nek, hogy le tudjuk őket rázni – mondja a fiúkhoz intézve szavait. Ők bólogatnak is, de nekem ötletem sincsen, hogy ez mit jelentsen. Teljesen meg tudom érteni a srácokat, amiért le akarják rázni őket. Kell nekik a magánélet, de a kamerák és a fényképezők szinte mindig a nyakukban vannak. Talán egy ember csak pár képet szeretne, hogy a munkája jobb legyen, de nem csak egy paparazzi van, hanem mindig akad legalább egy. A legrosszabb pillanatokban is.

Louis füléhez veszi a telefonját, és egy rövid szóváltás után le is teszi. Ebből következtetek, hogy Harry-vel beszélt azt imént. A göndör fürtös barátjuk hamarabb jön ki az épületből, mint hittem. Kapucnijával a fején, éppen szeli át a járdát, majd beül az anyósülésre. Louis szinte rátapos a gázra, és az autó már fel is bődül...

Nevetésben török ki a fiúkkal együtt. Nem semmi volt ezeket lerázni. Szinte városnéző túrát is tarthattunk volna, mert volt mikor kimentünk szerencsésen Londonból. Most egy tankolónál vagyunk, mert Louis-nak eszébe jutott, hogy szinte alig van benzin az autóban. Ezért már tényleg kénytelenek voltunk a paparazziautót elküldeni.

A két elölülő száll ki az autóból, utána pedig Niall kér meg, hogy engedjem ki. Így hát én is kiszállok. Nekidőlök az autónak, és Niall is így tesz mellettem. Mély levegőt veszek, és eldöntöm, hogy abbahagyom a nevetést. A szőkeség felé fordulok, aki szintén abba a pillanatba néz rám. Ismté felnevetek.

- Valami van a hajamban? - kérdezi színlelve, hogy megijedt. Ránehezedek az egyik lábamra, a másikat pedig ráteszem. Utána nézek vissza Niall-re, akin látszik, hogy nem igazán vár választ. Louis mellettem nem messze tölti fel benzinnel az autót, Zayn kiszáll a túloldalon, Harry pedig bemegy az épületbe – gondolom elrendezni a pénzügyeket.

- Mindig ilyen? - kérdezem meg a mellettem lévő sráctól, miközben nézem azt az ajtót, ahol a srác nem rég ment be az ajtón. Már megfogalmazódott bennem ez a kérdés. Hisz szinte mindegyik srác szívesen kérdezett tőlem, de ő nem. És nem értem miért.

- Harry? - kérdez rá Niall, mikor ráeszmél, hogy éppen arra néztem. Bólogatok, mire ő folytatja is - Nem, nem igazán. Vagy csak rossz napja van vagy... tényleg van valami. De majd beszélünk a fejével – mondja a srác, én pedig halványan elmosolyodom. Nem igazán tudok róluk sokat, éppen ezért nem is tudom mennyire barátok, mennyire nem. Mindenesetre azt hiszem, hogy össze tudnak tartani. Hisz hogyan jutottak volna el idáig?

- Ó, srácok! - hallom, ahogyan Louis majdnem elkáromkodja magát, de mégsem teszi. A tankolást már befejezte, és hozzánk fordul – Elfelejtettem megkérdezni, hogy hol is fogunk próbálni...

- Hát, úgy nehezen jutunk el! - teszi hozzá Zayn, és kezeit az autó tetejére támasztja.

Gondolkozom, mikor egy hideg szellő jön felém. Akkor esik le igazán, hogy máshol vagyok, és akkor jön rám a fáradság. Nálunk még vagy az igazat álmát alusszák, vagy ropják a táncot. Ilyenkor én még aludni szoktam, és ezért most is szívesen lecsuknám a szememet. Majd megszokom, mondom magamnak.

- Fölhívhatom Charlotte-ot – vetem fel rögtön az ötletet, mikor ez eszembe jut.

- Jó ötlet – mondja Zayn, és én már nyúlok is a táskámhoz, hogy kivegyem a mobilomat. Akkor kijön Harry, és értetlenkedve mered ránk. Én már tárcsázom a menedzserem számát, így nem én, hanem a többiek mondják el az itt történteket.

Hallom, hogy folyamatosan csöng ki a telefon, de a túloldalt még életjelet sem mutatnak. Miután a hangposta szólal meg, leteszem.

- Nem veszi fel – mondom elhúzva a számat. Mindig fel szokta venni a telefont, és miért pont most nem veszi fel? Valaminek lennie kell, sohasem hagyná a telefonját magára. A telefon a mindene.

- Megpróbálom Liam-et fölhívni – ajánlja fel Niall, és kiveszi a telefonját a zsebéből. Nyom párat a telefonján, majd a füléhez tartja a telefont. Lendületet véve, ellöki magát az autótól, és elkezd sétálni, míg már elég messze van tőlem. Harry veszi át a helyét, és most igazán tudnék beszélni vele, mert mindenki más el van foglalva. De semmi sem jön a számra, így inkább színlelek. Hol nézem a benzintárolót, hol pedig a körmömet vizslatom – mintha érdekelne is.

- Ő se veszi fel – mondja Niall visszatérve, mire abbahagyom a körömvizsgálatomat. Felnézek, ő pedig már szemben áll velünk. A szőkeség folytatja, miután visszacsúsztatja zsebébe a telefont – És a menedzserünk se. Biztosan nincs ott térerő – jegyzi meg, és eltűnődve igazat adok neki. Vagy itt nincs... De az lehetetlen, mert ilyen helyen kell lennie. De akkor hol választottak helyet? Valami eldugott helyen? Lehet, hogy jobban is járunk, ha nem találnak meg egykönnyen.

- Akkor itt ragadtunk – hallom Zayn hangját mögöttem, de nem igazán nézek oda. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen lesz az első napom Londonban. De nem bánom.

- Nem – jegyzi meg sokat sejtetve Louis, majd a Peri-Peri szószimádónk mellé lépve folytatja – felhívtam a menedzserünk barátnőjét, és utánanézett a gépen, hogy hol van a próba – mondja, és kinyitja a sofőr felőli ajtót. Mindenki beszáll az autóba, majd Louis megnézi a gps-én, hogy hol is van az a bizonyos hely. Az autó elindul...

Nem könnyű eljutni arra a szűk egyirányú utcára, ahol állítólag a próba helyszíne van. És a parkolás sem egyszerű, mivel zsúfoltig telt autókkal. Végül öt perc után szerencsénk lett, mert egy autó szabad helyet adott nekünk. Kiszállunk az autóból, és én rögtön megnézem az épületeket. Mindegyik kívülről ugyanolyannak tűnik. Többemeletes házak, amik kicsit a régi stílusra emlékeztetnek. A barátnőmet látom, ahogyan a kezét a magasba emelve próbál a telefonjának életjelet adni. Aztán vesz észre engem, és odajön hozzánk.

- Sziasztok! Mi tartott idáig? - kérdezi meg tőlünk Charlotte.

- Majd elmesélem. Mutasd a helyet! - mosolygok rá a barátnőmre, majd bólogat, és el is indul. Mindannyian követjük, és bemegyünk az egyik épület ajtaján. Nem lépcsőzünk sokat, mert nem sokára már bent is vagyunk a próbaterembe. Nagyobb, mint amennyire számítottam. Kétemeletnyi volt a magassága, és az összes táncosom simán elférhetne. Ablak nem volt, viszont tele volt lámpákkal. És az volt az érdekes, természetesnek tűnt a fény.

- Megfelel? - kérdezi a másik menedzser, mellette pedig Liam pötyögött valamit a mobilján.

- Tökéletes – mondom mosolyogva, majd miután felfogom, hogy ez a próbaterem még jobb, mint az otthoni, ezt mondom a fiúknak:

- Akkor holnap 11 óra? Első próba? - kérdezem tőlük, és mindannyian Zayn-re néznek. Nem értem miért, de mivel az említett személy bólogat, így beleegyeznek...