6. fejezet: My hands on your waist

Sziasztok!

Meghoztam a 6. fejezetet :) A fejezetkép szerintem nagyon aranyos, de hát azért tettem ki. Nos, most elmondanám a címnek a magyar verzióját, csakhogy olvasásra buzdítsalak Titeket! A cím magyarul: Kezeim a derekadon. Nos, aki nem elégedett meg az előző szikrával, annak most különösebben ajánlom ezt.

Jól esne egy-két komment, mert akkor valamiért mindig gyorsabban hozom a fejezetet! :) Tapasztalat.

Jó olvasást,

MissMe

Ui.: A dizájn nem sokára változni fog! :)

- Charlotte -

Niall eldönti, hogy ő a barátnőmmel és Zayn-nel lesz, utána már a másik csapat el is dőlt – Harry, Louis és Liam. És igen, én semelyikben sem leszek, mert nem vagyok az a fajta, aki szokott hócsatázni. Általában benne vagyok mindenben, és inkább én vagyok kettőnk közül az, aki ilyeneket bevállal. De most kivételesen fordult a kocka, és Victoria ment bele a játékba. Talán ő megteheti, de én nem. Mert én akár vele lennék egy csapatban, akár az ellenfelei között lennék, de nem hinném, hogy bármelyik tudnék lenni.

Így hát kicsit távolabb vagyok tőlük, hogy még véletlenül se találjon egy hógombóc sem. Egy ideig nézem őket, de aztán megunva előveszem a mobilomat, és pötyögni kezdek. 2012 december 5-e csütörtök van. Rámentem a naptárban a mai napra, és megnéztem a teendőket. Egy ebédszünetem van, és utána körülbelül hétig nincs megállás. Általában nem szokott ilyen sűrű lenni a napom, de most az lett. Vannak ilyenek is. Nem sokára találkoznom kell a fiúk menedzserével és megbeszélni a jövőheti programot – mert eddig csak az eheti programokat vettük figyelembe. Aztán beszélnem kell egy londoni rendezővel, mert azt szeretné, hogy bent legyünk a 2013-as év legnagyobb brit, táncos filmjében. Ezek a legfontosabbak, de emellett beszerveztem, hogy a barátommal is tudjak beszélgetni. A távolság miatt kicsit szüneteltettük a kapcsolatunkat, de amint hazamegyünk, ismét sínen leszünk.

- Nem szeretnél velem tölteni egy kis időt? - kérdezi meg hirtelen valaki hátulról, mire ösztönösen megfeszülök. Mellém lép az illető, melynek nevét akkor sem tudnám elfelejteni, ha elütne egy autó. A jobb oldalamon lévő srácra tekintek, akinek kérdő tekintete arra utal, hogy válaszolnom kéne. Mikor ez eszembe jut ezt mondom:

- Lehetetlen, Zayn – mondom, és a kezemben tartott telefon képernyőjét a fiú felé mutatom, jelezve, hogy a napom tele van mindenféle fontos dolgokkal. Áttanulmányozza a mobilom, és utána rám néz. Nem akarok ezzel a tekintettel találkozni, nem akartam. Szívesen belenézek abba a mélybarna szemekbe, de ahhoz túlságosan is félek.

- 7 után? A szállásotokon? - kérdezi meg a most is felzselézett hajú srác. A telefonomat becsúsztatom a táskámba, és azután a táskámnak szentelem tekintetem. Nem nézhetek rá, mert nem szeretnék elveszni azokban a tekintetekben.

Félek. Két okom van rá. Amerikában vár rám Paul, aki nem a családom, nem a munkatársam, hanem... azt hittem... ő az igazi. Viszont kezdek ebben kételkedni. Amióta itt vagyok nem gondolok rá annyit, valószínűleg a munka miatt. Kéne rá gondolnom, jobban kéne a munkámnál szeretnem. Ezzel se lenne gond, ha nem gondolnék valaki másra sokszor. És az az illető itt áll mellettem nem messze.

- Nem tudod, hol szálltunk meg – mondom neki, és felnézek rá. Talán csak indokokat találok ki, hogy ne legyen a közelemben – még véletlenül sem.

- Erre való a menedzser – válaszol lazán, és mégis mosolyogva. Egy ideig azon gondolkozom, tudhatja máshonnan is a címünket. Nem feltétlenül miattam kérdezte meg, hol is lakunk ideiglenesen. Talán csak Niall kérdezte meg, mert tudni szeretné, hogy hol szállt meg Vic. Vagy a menedzser véletlen elmondta a bandának. Na, jó... lehet, hogy tényleg miattam kérdezte meg.

- Szóval? - néz rám kérlelően, de a tekintetéből kíváncsiságot is ki tudok olvasni. Egyértelmű, hogy nem lesz a válasz. Paul. Nem tehetem meg, hogy másik pasi legyen a képben. Egyszerűen nem tehetem meg.

- Oké – jön ki végül a számon.

- Victoria -

Nem tudom, hogy mi vett rá a hócsatára, de most már nem bánom. Niall és Zayn nagyon jó csapattárs, és hihetetlenül szórakoztató mindegyikük. Mindegyikünk mondhatni, hogy komolyan vettük a játékot. Hisz a játék lényege az, hogy az ellenfeleket dobjuk meg hógolyókkal. A fiúk nagyon közvetlennek tűntek, mivel hiába voltam lányból, mindegyikük simán megdobott. És ezt nem sajnáltam.

Zayn kisétált Charlotte-hoz, és beszélgetésbe kezdtek bele, így a másik csapat legyőzhetetlennek tűnt, mert mi már csak ketten voltunk. De Niall nem az a fajta, aki könnyen feladja. Bár ha belegondolok, akkor a fiúk közül semelyikük se az, hisz nem lennének itt, ha nem rendelkeznének azzal a tulajdonsággal.

Mikor Harry hirtelen kiront egy bokor közül, a kezemben lévő hógolyó automatikusan megindul a srác irányában. Lehajolok, és két talán kicsit szétesőre sikeredett gömböcöt készítek, és azokat is gyorsan a srácra dobom, mikor már fölálltam. A srác viszonozza ezt, ám csak akkor látom meg, hogy körülbelül négy fehér valami van az egyik kezénél – feltételezem, hogy hó. Tengelyem körül megfordulok, és el kezdek futni, amerre csak tudok. Érzem a hátamon széteső havat, aztán pár dobálás után abbamarad.

Megfordulok, és Harry tekintetével találkozom, aki pár lépéssel előttem szintén megállt. Egyik keze a háta mögött van, másikkal pedig mutat, hogy menjek oda. Miután erősen nemlegesen bólintok, ezt mondja:

- Nem bántalak – mondja ám nem tudok kiolvasni a tekintetéből semmit. Most vagy oda szeretne csalni, vagy tényleg nem tesz semmit. Lábaim megindulnak felé, és mikor odaérek a fiúhoz, megállok.

- Mi lesz, ha ezt a fejedre rakom? - kérdezi meg, mielőtt tekintete magával ragadna, a fiú megmutatja az összegyúrt havat a kezében. Furcsán érzem magam Harry közelében, mióta a kávéházban történt valami. Még mindig emlékszem arra pillanatra, mikor a sráccal összenéztünk. Alig tudtam levenni a tekintetemet róla, ezért kicsit többet időzött rajta, mint kellett volna. Ám, mint ha ő börtönben tartott volna engemet akkor - talán azért is nem tudtam „kiszabadulni”.

- Soha többé nem bocsátok meg! - mondom neki, és összefonom a kezeimet. Elmosolyodom, mert nem gondolom komolyan. Harry arcán kiül a kaján mosoly, mely szerintem jobban áll neki, mint amikor morcos. Közelebb jön, és a fejemre teszi az eddig kezében tartott havat, mely emiatt apró darabokká hullik szét.

Felveszek a földről annyi havat, amennyit csak tudok, és visszaadom Harry-nek, amit az imént tett velem. Ez már rendesen nevezhető hócsatának, mert már a srácnak a kapucniját teljesen ellepte a hó, arról nem is beszélve, hogy a vállánál mennyi van. Elpróbálok szaladni, mert körülöttünk már nincs felszedhető hideg csoda, de miután megfordulok Harry megragadja a derekamat. Kezeit összekulcsolja a derekam körül, de én gyorsan lehámozom azt, és pár lépést hátrálok.

- Bocsánat, ha túl... - kezd bele a magyarázkodásba Harry, és bűnbánó arccal néz rám. A távolságot megtartja, nem jön közelebb hozzám.

- Nem, semmi gond – mondom gyorsan, hogy ne tudja folytatni. Nem akarom, hogy Harry miattam rosszul érezze magát. Felnézek a fiúra, aki azt várja, hogy mondjak még valamit. Tudom, hogy folytatnom kéne, ezért meg is teszem – Csak... hanyagoljuk ezeket – mondom neki, majd jobbra nézek, és látom, hogy a maradék három ember is hasonló csatába keveredett, mint amit mi rendeztünk pár perccel ezelőtt. Elmosolyodom, de aztán rájövök, hogy Harry is itt van. Mondani akarok neki valamit, de aztán meggondolva magamat megfordulok, és odamegyek Charlotte-ékhoz.

- Oké – hallom meg, amint barátnőm ezt mondja Zayn-nek. A srác mosolyogva veszi tudomásul előbbi kijelentését. Odamegyek hozzájuk, és mikor látom, hogy észrevettek, ezt kérdezem tőlük:

- Nem zavartam meg semmit, ugye? - kérdezem meg a biztonság kedvéért. Nem tudom, hogy csak beszélgettek-e, vagy történt-e valami más is. Bár ezt ebben az esetben kétlem, mert a barátnőmnek ott van Paul, akivel már fél éve együtt vannak. Mindig is kibírták a távolságot, így most is ki fogják.

- Egyáltalán semmit – mondja a barátnőm, és a kezével is legyint egyet. A kabátzsebembe rakom a megfagyott kezeimet, de nem igazán érzem, hogy bármennyit melegedne. Bár lehet, hogy csak idő kérdése.

- Semminek neveznéd azt, hogy elhívtalak randira? - kérdezi meg sértődöttséget színlelve a hangjában Zayn. A szemeim kitüremkedtek a váratlan kérdésétől.

- Randira hívtál? - válasz helyett kérdést intéz a srác felé. Tágra nyílt szemeivel a fiúra néz, aki rögtön bólogat. Charlotte szóra nyitja a száját, de aztán be is csukja, mert nem tudja mit is mondjon.

Vagy mégis történt valami köztük? A tekintetem értetlenkedésbe vált át, de miután azt veszem észre, hogy a nem is igazán figyelnek rám, és nem is igazán van közöm ehhez az egészhez, így megfordulok.

- Vic, ne menj el! - mondja gyorsan a barátnőm, mielőtt akár el tudnék indulni. Mintha pár pillanat erejéig kővé dermedtem volna, de ezt a kis időt csak a gondolkodásnak szántam. Visszaforduljak, és legyek ott, hogy a barátnőm számíthasson rám? Vagy menjek el és hagyjam őket? Ez esetben a barátnőm, amint kettesben leszünk, ki fog nyírni. Végül amellett döntök, hogy visszafordulok – Az imént nekem még azt mondta, hogy közös időtöltést szeretne. Úgyhogy nem randi – mondja nekem a barátnőm, de látom, hogy zavarban van. Nem szokott, és pont ez az érdekes benne. A srác ki tudja hozni belőle ezt. Ez már nagyon nem jó. Ha sikerül majd beszélnem vele, mikor a kicsit pakisztáni beütésű srác nincs vele, akkor beszélek a fejével, hogy neki van barátja. Vagy szakítson Paul-lal, vagy felejtse el Zayn-t. Ami persze nem ilyen egyszerű.

- Victoria! - fordul felém a srác, és a következő szavait felém intézi – Harry elmondta neked?

- Mit is? - kérdezek rá, mert a göndör fürtös srác nekem semmi olyat nem mondott, amiről a Zayn-nek tudnia kéne. A srác beleharap alsó ajkába, de nem mond utána semmit. Pedig kérdeztem.

- Mit kellett volna elmondania? - kérdezem meg újból, immár hosszabb verzióban, és sokkal számon kérőbben Zayn-től.

- Á, semmit – mondja Zayn, ám tudom, hogy ez nem így van.